Kerülj Központba! – étteremteszt

Központ Bisztró étteremkritika

 

A gasztroblogger-élet „nem csak játék és mese”, van, hogy nem én tevékenykedem a konyhában, hanem más főz rám, „cserébe” csak a véleményemre kíváncsiak. Van ennél jobb? A jó kaják bármikor jöhetnek, véleményem mindig van és szívesen meg is osztom. „Tettestársammal” meg is találtuk vacsora közben a leendő álommunkánkat: menő és hírhedt étteremkritikusok leszünk 🙂

A hírhedtségre ez a bejegyzés után is gyúrnuk kell majd kicsit (a menőségre meg nagyot :D), mert első tesztalanyunkról, az újpesti Központ Bisztróról szinte csak jó dolgokat tudunk elmondani.

A bisztró, ahogy a neve is mutatja, Újpest Központban található, rögtön a metrómegállónál. Meg is állapítottuk, hogy nekünk baromi jó helyen (értsd: közel) van, szóval van élet a belvároson kívül is, ha valaki be akar ülni valahova egy jót enni vagy inni.

A hely korábban hentesüzlet volt, részben erre emlékeztet a falon a dekoráció, illetve újpesti nevezetességekre. Nekünk nagyon bejött a hely atmoszférája, már el is képzeltük, ahogy egy esős napon az ablakon kifelé bámulva isszuk a kávét, esszük a sütit. Sikerült a látogatásunkat az egyik kánikulai napra időzíteni (mondjuk ezt nem volt nehéz ezen a nyáron), a klímájuk ezzel a meleggel már nehezen birkózott meg, egy fokkal melegebb volt a kelleténél. Ha valami elviselhetőre csökken a kinti hőmérséklet, akkor érdemes kipróbálni a teraszt is, mi most ezt kihagytuk.

Az étlap nem túl hosszú és néhány havonta cserélgetik is, hogy mindig szezonális ételek szerepeljenek rajta. Ne ide gyere enni, ha nem tudsz lemondani a cigánypecsenyédről vagy a brassóidról. Ezek az „átlag”ételek itt nem találhatóak meg. Szinte mindegyik ételben van egy kicsi extra, újdonság, persze nem a laboratóriumszerű konyhákban készült ételekre kell gondolni, hanem éppen csak egy kis csavarra. Az aktuális étlap a Facebook oldalukon található meg.

 

De miket is ettünk, ittunk?

 

Uborkás-málnás limonádé

Központ Bisztró

Azt hiszem, ilyet magamtól nem kértem volna, de tesztelni mentünk, vagy mi a szösz, „feláldoztam” magam. És jól tettem! Az uborka csak nagyon enyhén érződött, a minimális mentával (ennek külön örültem, hogy kevés volt, mert néhol annyit raknak a limonádéba, hogy konkrétan fogkrémíze lesz) friss, üdítő ízt adnak a limonádénak. Egyébként én málnásabb ízre számítottam, de tényleg így is nagyon finom.

 

Epres limonádé

Mint megtudtuk, saját maguk készítik a szörpöket, melyeket használnak, ez külön pluszpont.

 

Panko bundában sült sertéskaraj zelleres burgonyasalátával

Központ Bisztró

Sajnos előételre, levesre nem volt kapacitásunk, így ezeket nem tudtuk megkóstolni, pedig a kóstoló trió és a hideg ribizlileves különösen jól hangzott.

Először kardhal steaket rendeltem, de aztán a pincérek szóltak, hogy ezt nem tudják/nem lehet jól átsütve kínálni, én meg ettől kicsit megijedtem, így aztán inkább biztosra váltottam, a rántott húsra. A hús puha, omlós volt, a panír is finom, én ugyan egy picit sótlannak találtam. Szerintem olyan jól még nekem nem esett krumplisaláta, mint amit ott kaptam, akár csak azzal is képes lettem volna degeszre enni magam, nagyon finom volt.

 

Bacon & cheese burger

Központ bisztró

Barátnőm mondta: „A hambi nagyon finom volt. A legkorrektebb húspogi, amit mostanában ettem, szaftos, jól fűszerezve, nem pancshús, hanem marha, pont jól megsütve. A bacon ropogósra sütve, nem ilyen félig sütött valami, mert az utálom. A szósz szintén nagyon finom, a káposztasaláta is rendben volt. A chips viszont sajnos olajos volt és ráfért volna még a fűszerezés.”

 

Hideg maracujás millefeuille

Központ bisztró

Már a főétel közben éreztük, hogy itt gondok lesznek gyomorügyileg (mármint több már nem fér), de a ugye a desszertet nem lehetett kihagyni és tényleg kihagyhatatlan!

A nagy melegben extra jól esett a maracujás rétes üde, gyümölcsös, könnyed krémje, közte a roppanós tésztákkal! Erre tényleg azt mondom, hogy kötelező tétel, ha betértek a Központba!

 

Mangó fröccs

Mangó fröccs

A mangót imádom, még sosem hallottam, hogy ezt borral kombinálták volna. Ebbe is házilag készített mangószörp (na, ha ezt elkezdenék árusítani, tuti vennék!) került. Azt hiszem, hiba volt, hogy a szintén édes-gyümölcsös desszert után ittam, én nem éreztem annyira benne a mangót, de Móni, aki a főétel után kóstolta, megnyugtatott, hogy ott van az, ő kifejezetten észlelte 🙂

 

Raffaello kávé

Raffaello kávé

Barátnőm mondta: „A jegeskávé nagyon finom volt, hűsítő és kitett egy könnyű desszertet.”

 

Ennyi evés után csak pihegtünk. Nem tudom, híztam-e, de van még remény, hazaérve nem észlelt a lift, amikor beszálltam. Juhéjj! 😀

 

Összességében nagyon ajánlom a Központ Bisztrót a környéken lakóknak, ha enni vagy inni szeretnének egy jót, kellemes hely, finom ételekkel, különösen kedves felszolgálókkal.

Barátnőm mondta: „Ajánlanám a helyet bárkinek és visszamegyek még, az tuti.”

Központ Bisztró

 

 

Egy újdonság! Ha szeretnél még tőlem különböző termékekről és szolgáltatásokról teszteket olvasni, látogass el a Tesztelve blogra! Még kicsit kezdetleges, de igyekszem hamar megtölteni minél több tartalommal.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂